LÉGY LEHETETLEN, KÖVETELD A VALÓSÁGOT! – Az OFF Biennálé részeként

Célunk, hogy új összefüggésbe helyezzük a néző számára a hadiipar működésének egy részletét. Képi és verbális nyomozásunk munkanaplója olyan történetet jár körül, amely számunkra – a 80-as években születetteknek – egyszerre ismerős és mégis idegen jelenség. Ismerős, mert a fegyverkezési verseny eseményei mindig is átszőtték a napi híreket. Ugyanakkor idegen, mert ez a terület csak annyira volt ismert számunkra, amennyire a politika engedte, hogy megértsük az összefüggéseit.      

Miközben – filmünk egyik fejezetében – egy lőszer útját követjük nyomon a becsapódástól visszafelé haladva az elkészítéséig, párhuzamosan egy valamikori szocialista hadiüzem és egy hegyi garnizonfalu rejtett történetét is láthatóvá tettük a képzőművészet eszközeivel. Két évig kutattunk levéltárakban, terepmunkák során interjúkat készítettünk, míg kialakult bennünk a kép, ami a periféria elfelejtett történetét visszahelyezte a hadiipar globális narratívájába. Amikre választ keresünk: Hogyan viszonyulnak a közelmúlt társadalmi változásai a hidegháborús félelmekhez? A reprezentáció hiánya milyen hatással lehet egy település jelenére és jövőjére? Mennyire tud megszabadulni egy közösség az álcázás és az elfedés berögzült szokásaitól? Mire vagyunk képesek a titok megőrzésének érdekében?

A történet teljes megértésének lehetetlensége (a politikai terheltség és hadititkok) miatt nem az empirikus feldolgozásra, hanem az átélhetőségre helyezzük a hangsúlyt. Ennek megfelelően nem dokumentarista, hanem lazább, poétikusabb szituációt hozunk létre, hogy a néző új szempontból tekinthessen rá a fegyverkezés történetére. Installációnk filmünk kiegészítéseként készül, így a térben használandó összes installációs és festészeti elem a történet egy-egy kiemelt pontjára utal.

„Légy lehetetlen, követeld a valóságot” – a kiállítás címe és egyben az egyik tárgy felirata is

Tüntetőtáblánk felirata párbeszédet folytat a 68-as párizsi lázadások egyik legemblematikusabb mondatával. A felszólítás kifordításával abba a gondolatkörbe lépünk be, amit a munkánk a hidegháború és jelen viszonyának vizsgálatával körbejár. Az installáció fiktív emlékmű egy magyar hadiipari gyár megvalósulatlan tüntetésnek. Fikciós elemekkel foltoztuk be a történetben keletkezett lyukakat: azokat a részleteket, amelyeket nem tudtunk, vagy nem lehetett elmondanunk. Az ’56-os magyar forradalom alatt zajló üzemi eseményeket vetítettük előre úgy, mintha a 60-as években zajlottak volna. Mintha a titok övezte helyszín és szereplői – felrúgva a kelet-európai államszocializmus rendjét – kritikájuknak adtak volna hangot. Olyan eseményt képzeltünk el, amely a mi generációnk fejével is értelmezhető támponttá válhatott volna.

A projekt ezen fejezete (Láthatatlan Gyár / 2. Fejezet címmel) párhuzamosan a Ludwig Múzeum Gazdálkodj okosan! c. kiállításán is látható volt más installációs elemekkel. Kurátor: Tímár Katalin