+36 20 482 7144

Útravaló csajoknak

Napjaink nőideáljának legfőbb erénye a multifunkcionalitás, a tradicionális női szerepek brilliánsan könnyed egyesítése az okos bombanő modern eszményével. A végeredmény egy olyan egyedi ötvözet, amely izgató ragyogását épp a váratlan szerepváltások felvillanásából nyeri. Sipos Eszter hasonló utakon jár, mikor festészetének kifinomult főzetén dolgozik: szépség és tudás keveredik itt egy csipetnyi kacér bájjal, felületei néhol fecsegőn áradnak, másutt filozofikusan szűkszavúak, szereplői oly ismerősek, alakjuk mégis szokatlan az újszerű nézőpontokból. Napjaink festészetének „bipoláris személyisége” tűnik át képein, amelyek tradíció és újítás, absztrakció és figurativitás, popularitás és elitkultúra kettős vonzásából nyerik különös karakterüket.

A Zsuzsi kertje (2004) pontosan tükrözi ezt a kettősséget. Benne Sipos Eszter az enteriőr, zsáner, portré tradicionális műfajait helyezi át a geometrikus absztrakció új kontextusába. Utóbbi maszkulin konstrukcióját a ritmikus mintázat és a meleg rózsaszín szétáradó mezője értelmezi újra. Figura és tárgy elmélyült megfigyelésekből és pontos rajzból kibontakozó együttese a háttér „kettős hangzata” előtt kap alakot. A konkrét tárgyi és elvont vizuális alakzatok egymásra vetítésével Sipos Eszter a látás mechanizmusát idézi meg, ahogy a kép formátumát is a vizuális recepció szakaszosan egyenetlen folyamatához igazítja.

A nézőpont felvállalt szubjektivitása jellemzi a Páthuzamos lépéseket is. A minimal artos szekvenciákat idéző elrendezés tárgyának természettudományos analízisét sejteti. A képsor valójában személyes és esetleges látvány véletlenszerű rögzítése, amolyan „csajos blog”. Túl a tetszetős mustrába rendezett látványtöredékeken, az együttes rejtett párbeszédet folytat egy hetvenes években készült fotóinstallációval, ám annak dokumentarista, harcos feminizmusát bámészkodó, fecsegő attitűdre cseréli.

A személyesség Sipos Eszter festészetének egyik legjellemzőbb (és legszerethetőbb) vonása. Képei többnyire ismerős szereplők, ismerős élethelyzetek közé vezetnek. Az Együtt a család a zsánerfestészet több évszázados hagyományokkal rendelkező műfaját értelmezi újra. Szereplőinek testtartása, öltözete, tárgyvilága minden ízében jelenünkhöz kötődik, ám a megélt pillanatot az extrém nézőpont elvonatkoztatja, ahogy a vászon megformálása is kiragadja azt eredeti közegéből. A hatvanas években alkalmazott formázott vászon már-már blaszfémikus újrahasznosítása nem csak a családi fotó banalitását emeli idézőjelbe, hanem az avantgárd „nagy tradíciójával” is évődik.

A korábbi zsánerek konkrét, részleteiben leplezetlenül gyönyörködtető világát vonatkoztatja el Sipos Eszter az Útravalókon. Élettere továbbra is a hétköznapok világa, de az ismerős helyek és emberek új képein ikonokká, vizuális tőmondatokká tisztulnak. Ambivalenciája jórészt abból ered, hogy morálisan „túlterhelt” mondandóját egy stilárisan funkcionalista képi nyelv keretei közé szorítja. A verbális és képi közhelyek együttes burjánzása végeredményben mégis provokatív, hiszen tüntetően ellenszegül a szépség és elmésség elvárásainak, miközben leleplezi a művészet morális tanításának képtelenségét.

Az Útravalókhoz hasonlóan a Női magazin is a popkultúrával kokettál, de ezúttal annak flittermázas profilját veszi górcső alá. Gesztusa, amellyel egy konkrét magazin oldalát arany háttérrel kiegészítve másolja le, nem kevésbé provokatív, mint az Útravalók tüntető puritanizmusa. A kivitelezés pontossága egyrészt „trouvaille”, a másolás mesterségbeli alázat. Másrészt a nyílt kisajátítás kihívó gesztus, amely éppúgy szól a mechanikus kép pökhendi hibátlanságának, mint az efféle kisajátításokban úttörő pop artnak.

E képek egyik fő jellemzője a párbeszéd: kapcsolat a nézővel (akit megnyerni kíván) és eszmecsere múlt meg jelen megannyi képi formájával. Amolyan régimódi disputa ez, ahol meghányják-vetik a régit és újat, kérdeznek, érvelnek, majd kifejtik sajátos álláspontjukat… ami ezúttal: kicsit csajos, kicsit agyas, kicsit régimódi és nagyon mai.

Révész Emese