+36 20 482 7144

Meddig mész el? - Sipos Eszter kiállítása, Viltin Galéria

"A dolgok törékenysége foglalkoztat, az a késztetésünk, hogy mindent egészben mutassunk meg, és az e mögött megbúvó lehetetlenség érdekel."- mondja a művész.

Sipos Eszter legújabb munkáin ebben a summás kijelentésben megfogalmazott gondolat vizuális megjelenítését tűzte ki célul. Eszköztárában megtalálható az élénk kolorit, a pontos, magabiztos ecsetrajz ugyanúgy, mint egy Mátyás korabeli reneszánsz majolikatányér idézete. A napjaink pop kultúráját megélő fiatal művész narratív munkáival generációjának kérdéseit boncolgatja. Őt nem a neo-pop művészetre jellemző kiábrándultság és szenzációhajszolás vezérli, hanem épp ellenkezőleg, az optimizmus mozgatja. Új műveinek origójába helyezett figurális festményei állandóságot, nyugalmat árasztanak, felületük egységes egészként jelenik meg, de a kiemelt képrészen kívüli struktúra töredezett, szétesett, és egy eltört tányér szimbolikus üzeneteként várja, hogy a látogató szeme újra összerakja.

A másik műcsoport, amivel utóbbi két évben találkozhatunk az alkotónál: a személyes naplójának lapjait idéző "vizuális noteszek" sorozata. A bejegyzések során feltáruló őszinte mondatok között elrejtett hírfoszlányokból évtizedek múltán is pontosan rekonstruálni tudjuk a művek készítésének idejét, társadalmi és politikai körülményeit.

Sipos Esztert korábbi műveinél is foglalkoztatta a kép és valóság viszonya: mennyi marad meg a megélt élményekből, mennyit képes üzenetként megfogalmazni és a néző számára érthetővé tenni, és ebben segíti vagy hátráltatja a figurális, vagy épp az absztrakt képalkotási struktúra kánonja? A kisebb-nagyobb formázott vásznakból és képtestekből álló installációi mára koncentrálódtak és egy zárt tondóban manifesztálódtak. A képalkotás folyamata változatlan: a kiindulási pont továbbra is egy személyes tapasztalás, megélt, meghatározó élmény, amely megmarad, gyökeret ereszt, és olykor annyira erőssé lesz, hogy bekerül a naplóba, majd még ezen is túllép és műtárgyként az időtlenség részévé válik. A vázlatok során "újraírt" élmények, pillanatok a pontos megfigyelésből adódó redukciós alapként definiálódnak, amelyet formai és színbeli stilizálás után letisztult figurális képpé alakít. Az alkotói folyamat fölötti felelősségnek köszönhetően szinte tapinthatóvá válik a képen egy fojtott időtlen atmoszféra, amit a felnagyított "tányér-festményein" stilizált törésvonalak hálója övez. E kettősség belső feszültséggel tölti meg a képeit. Fragmentumai, leletei, noteszképei a művész vagy épp a kor, a generáció emlékeinek rekonstruálására késztetnek bennünket. Az emlékezésben nem hagy magunkra, hiszen a képek felületén megjelenő szövegek verbális üzenetként segítik az eseményekkel való azonosulásunkat, vagy éppen inspiráló gondolatként elmélkedésre ösztönöznek.

ikt